Elhívás
ELHÍVÁS
Csak hajt és űz a vágy,
Hogy gyúrjam a földnek sarát.
Fölépül sárból az első Mózesem.
Kemence tüzében pattan a cserép,
S egy hónap munkája, szépen kárbavész.
Terem nékem tövist, és bogáncsot,
S lüktető homlok izzó parazsát.
Míg a munka zajlik keményen,
Közben a szegénység sarjad szerényen.
Nem! Nem szántok, nem vetek én!
Hanem megyek és aratok,
És estére csűrbe takarom...
S-e szántott utat szépen elhagyom.
Egy napon az Úr, rendelt egy hajót,
Elvit egy szigetre,
Hol más a látás, és más a takarás.
És szólt az Úr: az ő szolgáján,
Ki az ő földén munkás.
Valaki veti a magot, de nem te.
Hanem te learatod, és megőrlöd,
Meggyúrod, és megsütöd,
Aztán adod az embereknek, hogy egyék:
És én állék mereven e-földnek szigetén,
Melyet Isten rendelt alám,
S a fölkorbácsolt tengert, lassan elcsitittá.
Azt mondtam mit sokan,
Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok.
De a megbízás áll, és szolt az elhívás:
Az ige mondja: boldog az a szolga,
Akit az ő ura, mikor haza jő
Ily munkában talál.
Csak hajt és űz a vágy,
Hogy arassak, ha kövér a kalász.
A malomnak köve széttör mindent,
Mi ellenáll.
S mint harmat a puha talajon,
Alkalmas, hogy gyúrjam az Istennek szavát.
Ha kész az alkotás,
S a tűz kipróbálta már,
Éhséget szítt a kenyér,
Ha érzed jó illatát.
Ha keres a szív, és zörget a kéz,
Éhséget csillapít a Krisztusi kenyér.
Vegyétek emberek és egyétek,
Az Istennek szavát:
Hogy hol az Ő szavának hangja?
Hát keresd!
Szerető Atyád hazavár.
Menj: indulj, hogy ki ne töröljék nevedet,
S azt mondja majd egy hang,
Sosem ismertelek:
Mert szíved távol volt tőlem,
Mert szíved, oly távol volt tőlem.
A székely imája
A SZÉKELY IMÁJA
Ó Istenöm, áld mög kérges két kezemöt,
S a birtok termését, hogy asztalra tehetőm.
Esőt, s a napot váltakozva küldjed,
Hogy kenyerem aprítva, tányérba tehessem.
Gyermökeim arca pirosan tartassék,
S ha köll, törvényöd szerint,
Kezem által, mög is vesszőztessék.
S a fehérnépnek száját zabolázd mög,
Hogy ő, meg férje ura, el ne kárhoztassék:
Tartsd mög tarlómot, s hazámot,
S előveszöm díszös furulyámot.
Szál a hangja mösszire- magasra,
Hol a határokat senki nem szabdalja.
Nem árt ott a létnek semmi a világon,
Román és széköly hang,
Táncra kő egymással.
Ámen.