Elhívás

ELHÍVÁS

Csak hajt és űz a vágy,

Hogy gyúrjam a földnek sarát.

Fölépül sárból az első Mózesem.

Kemence tüzében pattan a cserép,

S egy hónap munkája, szépen kárbavész.

Terem nékem tövist, és bogáncsot,

S lüktető homlok izzó parazsát.

Míg a munka zajlik keményen,

Közben a szegénység sarjad szerényen.

Nem! Nem szántok, nem vetek én!

Hanem megyek és aratok,

És estére csűrbe takarom...

S-e szántott utat szépen elhagyom.

Egy napon az Úr, rendelt egy hajót,

Elvit egy szigetre,

Hol más a látás, és más a takarás.

És szólt az Úr: az ő szolgáján,

Ki az ő földén munkás.

Valaki veti a magot, de nem te.

Hanem te learatod, és megőrlöd,

Meggyúrod, és megsütöd,

Aztán adod az embereknek, hogy egyék:

És én állék mereven e-földnek szigetén,

Melyet Isten rendelt alám,

S a fölkorbácsolt tengert, lassan elcsitittá.

Azt mondtam mit sokan,

Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok.

De a megbízás áll, és szolt az elhívás:

Az ige mondja: boldog az a szolga,

Akit az ő ura, mikor haza jő

Ily munkában talál.

Csak hajt és űz a vágy,

Hogy arassak, ha kövér a kalász.

A malomnak köve széttör mindent,

Mi ellenáll.

S mint harmat a puha talajon,

Alkalmas, hogy gyúrjam az Istennek szavát.

Ha kész az alkotás,

S a tűz kipróbálta már,

Éhséget szítt a kenyér,

Ha érzed jó illatát.

Ha keres a szív, és zörget a kéz,

Éhséget csillapít a Krisztusi kenyér.

Vegyétek emberek és egyétek,

Az Istennek szavát:

Hogy hol az Ő szavának hangja?

Hát keresd!

Szerető Atyád hazavár.

Menj: indulj, hogy ki ne töröljék nevedet,

S azt mondja majd egy hang,

Sosem ismertelek:

Mert szíved távol volt tőlem,

Mert szíved, oly távol volt tőlem.

A székely imája

       A SZÉKELY IMÁJA

Ó Istenöm, áld mög kérges két kezemöt,

S a birtok termését, hogy asztalra tehetőm.

Esőt, s a napot váltakozva küldjed,

Hogy kenyerem aprítva, tányérba tehessem.

Gyermökeim arca pirosan tartassék,

S ha köll, törvényöd szerint,

Kezem által, mög is vesszőztessék.

S a fehérnépnek száját zabolázd mög,

Hogy ő, meg férje ura, el ne kárhoztassék:

Tartsd mög tarlómot, s hazámot,

S előveszöm díszös furulyámot.

Szál a hangja mösszire- magasra,

Hol a határokat senki nem szabdalja.

Nem árt ott a létnek semmi a világon,

Román és  széköly hang,

Táncra kő egymással.

             Ámen.

Oldal: Műveim
„Erőm kiszáradt, mint cserép, ... " - © 2008 - 2024 - hol-vannak-szeretteink.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat